ez egy ficblog.. szerűség. ide pakolgatom fel alkalomadtán a ficeimet. remélem, tetszeni fognak. bai~ mao~

• 2010. ápr. 7.
  
• 2010. ápr. 12.
  
• 2010. ápr. 18.
  
• 2010. máj. 15.
  
• 2010. júl. 14.
  
• 2010. júl. 17.
  
• 2010. júl. 23.
  
• 2010. aug. 10.
  

cím: Without You
páros: Akame [Akanishi Jin x Kamenashi Kazuya]
korhatár: nincs
jellemzők: hát.. passz... halál..
rövid leírás: rövid akame egyperces. nem tudom, félig-meddig jin powa, hiszen az ő gondolatait halljuk benne..
megjegyzés: a ficből semmi hasznom nem származik, kame és jin (remélhetőleg egymás, valamint) a johnny's entertainment tulajdonát képezik. amúgy a cím tudom hogy szar, de nem jutott semmi az eszembe, és pont ezt a yoshiki számot hallgattam ._."

maga a fic:
Akanishi kedvetlenül rótta a köröket. Nem tudott dönteni. Nem mert. Félt a következményektől, de remélte, hogy a fiatalabb ezután jobban akarja majd a túlélést. Szerette, ez nem is volt kérdéses. Ám a másik, mikor megtudta, hogy napjai, jobb esetben hetei vannak hátra, egyre inkább elfordult a barátaitól. Szinte robotként tette meg az utat a kórházig, majd ugyanilyen vontatottan haladt a másik kórterme felé. "Menj egyenesen, majd fordulj jobbra, és a folyosó végén az utolsó szoba balra. Az a szobája..." - csengtek a fülében Tatsuya szavai. Megállt. Nem mert belépni. Görcsösen szorongatta az ajtókilincset, várva, hogy valaki megrázza, esetleg belécsíp, amire aztán felriad ebből a rémálomból, hiszen ez nem más, csak a képzelete egyik szüleménye. "Nemde?" - gondolta, de csalódnia kellett. Ez nem álom. Ez a valóság. A kegyetlen, pusztító valóság. Megijedt. Már eldöntötte, bevallja neki, mit is érez, mégis megtorpant. "Gyerünk, Jin. Menni fog... Legfeljebb majd elküld a fenébe, és a legősibb őseimet is szidni fogja... Végül is megérdemlem, ez a minimum, amiért évekig ilyen tahó paraszt voltam vele..." - gondolta magában, majd hangosan felsóhajtott és belépett. Megtorpant. Erre nem számított. A fiatalabb szinte elveszett a hatalmas fehér párna és paplan alatt, de a gépek kitartóan pityegve jelezték, a fiú életben van. Bátortalanul lépett be, és azon gondolkozott, hogy hogyan lehet ennyire kegyetlen az élet. Hiszen az ez előtti napon még vidáman mosolyogva beszélgetett velük, most pedig szinte mozdulni sem tud. Halkan lépett az ágy mellé, maga elé emelve a másik kedvenc plüssteknősét, amit eddig a háta mögött rejtegetett. A fiatalabb kinyitotta a szemeit, melyekben kíváncsiság csillogott. Jin leült az egyik székre, a teknőst a tulajdonosa ölébe helyezve, szótlanul nézte, ahogy a másik a virágba borult fákat nézi odakinn. Aztán visszafordult felé, azzal a pillantással, amivel a vendégét fogadta. Jin elkezdett mesélni. Elmesélte, mi történt aznap és az előző nap délutánján. Néha felnevetett, néha komolyan beszélt, de mesélt. Mikor a végére ért a történetnek, felsóhajtott. A másik elaludt. Egy ideig még figyelte a fiút, a törékeny testét, beesett, de mégis békés arcát. Felkelt, majd egy kevéske gondolkozást követve lassan közelebb hajolt a fiatalabbhoz, és óvatosan az ajkaihoz érintette a sajátját. Röpke csók volt, de Jin érezte, ezzel elmondhat mindent. Lassan ellépett tőle, majd sarkon fordult, és kisétált a teremből. A műszerek ezzel együtt elhallgattak. Jin egy ideig kintről figyelte az eseményeket, majd miután az orvosok lassacskán elhagyták a fiú termét, felsóhajtott, és könnyek kíséretében suttogta utolsó mondatát hozzá...

"Aishiteru, Kame-chan.."

Címkék: akame, one shot