Egy halvány, holdfényes júniusi éjszakán, a kert kietlennek tűnt.  A fű és a virágok most nem tündökölhettek napfényben. A színek, amik nappal oly fényesek, most irreálisan olvadtak a sötétségbe.

A kert kellemes melege ellentétet állított a palota ridegségével, ezt az érzést nem tudta megszokni, hiába kísérte már több hete.

Minden éjjel eljött, hogy megvárhassa, aztán pedig hajnalig vele legyen.

Minden éjjel szembeszállt az őrsége felügyeletével, amikor benyitott a kertkapun, és lassan átsétált a kerten, a fenyőkkel és fehérszilva-fákkal körülvett tisztásra.

A lepkék, akik néha a kimonójának ujjára szálltak, csodálatos szórakozást jelentettek számára, úgy érezte megnyugszik a türelmetlen lelke. Egy mozdulattal végigsimította az obi szövetét, miközben arra gondolt, hogy késik. Pedig az apja már egy hete hazaparancsolta Kínából.

A fiatal fiú sóhajtott egyet, ahogy az ezüstös korongra pillantott, ami a fák lombjai felett pihent.

Késő volt, úgy nézett ki, hogy Ő nem jön el…

Talán belefáradt ezekbe a rövid találkozókba…

Talán értelmetlenné vált a számára…

Úgy akart viselkedni, mint egy elkényeztetett gyerek, akit megvédenek minden veszélytől, azonban a puszta öröm, hogy mellette állt, sokkal erősebb volt ennél.

Mindig is elkényeztetett kölyök volt, de a szíve mélyén tudta, hogy Ő látja, milyen valójában…

Egy gally fájdalmasnak ható reccsenése hozta vissza a valóságba, Ő pedig a szempilláit dühösen rebegtetve fordult oda, abban a reményben, hogy az ismerős alakot látja meg az árnyékban.

- Uram… elkéstem, kérlek, bocsáss meg nekem!

Nem érkezett azonnali válasz, csak Kazuya ametisztszín kimonójának halk suhogása törte meg a kettejük közti csendet, ahogy a tisztás nedves füvére csúszott.

- Vártalak…

Kezeit a fiatal férfi arcára tette, majd az egyszerű kék-szürke pamut kimonó is a földön végezte, a selyem társaként.

- Kegyelmes uram, én…

A csók, mint pillekönnyű fuvallat szakította félbe a fiatal harcos mondandóját, Kazuya mosolygó arcát finoman megvilágította a hold.

- Amikor egyedül vagyunk… Azt akarom, hogy a nevemen hívj, Jin…

~~~
Az álom egy holdfényes éjszakán,
Az emlékeim árnya kék.
Tudtam, hogy ez lehetetlen szerelem,
Mióta lett ez az érzés kettős?
Volt ennek ideje?

Ne ébressz fel a sekély álmomból,
Simogass a szemeiddel.
Csak amikor úgy érzed,
Amikor szeretlek.
//KAT-TUN - MOON//

~~~
~owari.